Stabilitás

Ha egy gyermek megszeret egy sportágat, akkor fontos számára, hogy hosszú távon tudjon jól teljesíteni benne. Csapatunk 10 éves működése alatt megteremtettük a stabil felkészülési hátteret versenyzőink számára.

3 éve változatlan helyen, edző gárdával biztosítjuk a képzéseket, saját versenyünkkel pedig egészen pici kortól megadjuk a versenydrukk, a siker, a visszajelzés élményét mind a kezdő gyerekek, mind szüleik számára.

Az éves versenynaptáron túl jut idő lazításra is, rendszeres vendégei vagyunk fellépéseknek, melyek a szülők és gyerekek számára közös kikapcsolódást nyújtanak, illetve rendszeresen táborozunk együtt a gyerekekkel Ajkán a napközis táborainkban, valamint Balatonszepezden Ajka városának táborában.

A stabilitáshoz hozzátartoznak az eredmények is, hiszen a legnagyobb élmény a siker, a dobogón, vagy akár a legfelsőbb fokán állni. Kis létszámú csapatunk túl sok kategóriában és korcsoportban nem tud elindulni, de amiben igen, abban a rengeteg gyakorlásnak és közös munkának köszönhetően győzni is tudunk! Mindenki elért már dobogós helyezést, nem egyszer aranyéremmel kísérve tanítványaink közül!

2019 március 6-án lesz 10 éves születésnapunk, ami még nem történelmi múlt, de igyekszünk ugyanezt a stabil és hatékony fejlesztői környezetet fenntartani a gyerekek érdekében a következő évtizedre is.

A megosztás segítség! Köszönjük szépen!